Miniszteri látogatás a Zalavíz Zrt-nél
 2009.10.19. 14:01 Zala megyei körútjának keretében Zalaegerszegre, a Zalavíz Zrt-hez is ellátogatott Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, aki többek között tájékozódott a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekt előrehaladásáról. A sajtótájékoztatóval egybekötött találkozón részt vett a házigazda dr. Gyimesi Endre polgármester, országgyűlési képviselő, továbbá Kiss Ferenc országgyűlési képviselő, Rigó Csaba a beruházó Önkormányzati Tárulás elnöke és dr. Burján Richárd, a Zalavíz Zrt. vezérigazgatója.
"A következő egy-két éven belül elérjük, hogy az ország területén a csatornázottság aránya meghaladja a hetven százalékot, a vállalások alapján pedig 2015-ben ez a szám eléri a 90 százalékot - mondta Szabó Imre a szennyvíztelepen tett látogatása után. - A zalaegerszegi térségi beruházás kapcsán a felszín alatti és felszíni folyóvízbázis védelme mellett a Balaton védelméről is beszélünk, hiszen ma már biológiai tisztítottságú víz kerül a Zalába. Nem mindegy, mennyire tehermentesítjük azt a vízfelületet, ahonnan aztán a vízutánpótlás jelentős részét kapjuk." A miniszter indokoltnak, fontosnak és jól előkészítettnek tartotta a térség ivóvíz-kezelésére vonatkozó kezdeményezését. Mint mondta: a Zalavíz Zrt. eddigi projektmenedzselését alapul véve jól felkészült, amely garantálni tudja azt az ellátási biztonságot, amely a két nagy beruházás együttes megvalósítása esetén valóban hosszú távra ad jó életminőséget az ivóvíz-ellátás és a szennyvízkezelés területén az itt élőknek. "A környezetvédelmi beruházások polgármesteri és országgyűlési ciklusokat átívelő módon valósultak meg - szögezte le Gyimesi Endre polgármester. - Nyugat-dunántúli városként korábban irigykedtünk az osztrák települések nagyszerű helyzetére, ám hosszú távú tervként már ekkor elhatároztuk az öko-város megvalósítását. Ennek keretében előbb elkészült a várost elkerülő út, amely a város levegőszennyezettségén javított, majd a Phare CBC programnak köszönhetően egy korszerű hulladék depónia kezdte meg üzemelését. Ezt követte 2004-ben az a 42 települést magába foglaló program, amely a korszerű szennyvízkezelést oldotta meg. A sort pedig most a napirenden szereplő ivóvíz-kezelési program követi." "Tavaly novemberben készült el a szennyvíztelep, amely Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása - ezt már Rigó Csaba tette hozzá. - 2009. júniusában érkezett meg az unió jóváhagyása a második ütemre, amely a közbeszerzési megtakarításokból eredő tartalék illetve az áfa-törvény változás miatti áfa tartalom - mintegy 10,5 millió euró - újrafelhasználásáról biztosította a társulást. A 2010 közepén befejeződő négy építés-beruházás keretében többek között a szennyvíztelep további korszerűsítése várható az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében." "A 13 milliárd forintos beruházás valóban az ország egyik legjelentősebb környezetvédelmi beruházása, ami a Balaton miatt az egész országot érinti - erősítette meg Burján Richárd. - A Zala folyó mentén Zalaegerszeg a legnagyobb város, így szennyezőként is ez a település léphetne fel. Hogy ez ne így legyen, az Európai Unió és a kormány jelentős segítséget nyújtott, ugyanakkor a helyi és az országos politikában is ez ügyben összefogás alakult ki." A vezérigazgató kiemelte a Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztésére létrehozott Önkormányzati Társulást valamint a Környezetvédelmi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságát, hiszen e két szervezet nagyon sokat tett a jelenlegi állapotért. A megvalósítás előtt álló ivóvíz-kezelésre vonatkozó beruházással kapcsolatban megjegyezte: a projekt mintegy 30-50 évre biztosít megoldást az ivóvíz ellátás területén, alkalmassá téve a zalaegerszegi vízművet arra, hogy a környező településeket hosszú távon továbbra is egészséges ivóvízzel lássa el. A Zalavíz Zrt. tervei között szerepel továbbá, hogy a telepen keletkező biogázt saját járműveinek üzemeltetésére is használja. Mivel ma még jövedéki adót kell az ilyen esetekben fizetni - vagyis semmilyen pozitív diszkriminációban nem részesül ez a megoldás -, az érvényben lévő szabályok megváltoztatását kérte a jelenlévő minisztertől és országgyűlési képviselőktől. A sajtótájékoztatót követően előbb a labort, majd a szennyvíztisztító telepet is megtekintették a résztvevők. Képriport
|