Minimális emberi erőforrást igényel a startup által fejlesztett beltéri növénytermesztés Lezárult a hidroponikus technológiával működő Rotower farmok IoT eszközökkel és böngésző alapú felületről történő vezérlésének és automatizációjának fejlesztése. A 3 hónapos projekt eredményeként egy automatikusan és energiahatékonyan működő hidroponikus farm első változata jött létre, ahol minimális emberi beavatkozás szükséges a termelés során.
„ Zalavíz Zrt. a „KEHOP 2.1.7-19-2019-0004 Víziközmű szemléletformálás a fenntartható vízgazdálkodásért a Zalavíz Zrt. ellátási területén!” megnevezésű projektjének keretében meghirdetett tanulmányi verseny második fordulójának győztese a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola lett. Az iskolából több, mint 850 diák töltötte ki a verseny kérdőívét, így megérdemelten nyerték meg a fődíjat, egy kültéri ivókutat.
Zalavíz csapata nagyon szépen köszöni a tanulmányi versenyen induló összes iskola pedagógusainak és diákjainak a részvételt, reméljük mind az ötezer diák hasznos tapasztalatokkal gyarapodott a verseny alatt!”
Szemléletformáló nyílt napot tart a Zalavíz Zrt. 2022.09.22-én (csütörtökön 8:00-16:00) Zalaegerszegen a Keleti Víztisztítón (8900 Zalaegerszeg Balatoni út 10. ( Shell kút és az autómosó közt, bejárat az északi oldalon)
Általános iskolás felső tagozatának és középiskolásoknak lehetőségük nyílik bejárni a közelmúltban átadott, felújított, modern víztisztító telepet. Betekintést nyerhetnek a diákok az ivóvíz kezelésének rejtelmeibe.
Időről időre ajándéktárgyakat sorsolunk ki azok között, akik figyelemmel kísérik a Facebook- és Instagram-oldalunkon zajló szemléletformáló kampányunkat, és kitöltötték már a környezettudatosságot erősítő akcióhoz kapcsolódó kérdőívünket. A szerencse ezúttal a zalaegerszegi Völler Máténak kedvezett, nyereménye egy Samsung Galaxy A8-as tablet. Gratulálunk!
Egerszeg fesztiválon Zalavíz Zrt. is képviselteti magát, a kihelyezett ivókút és kézmosók mellett lehetőségük van a kedves vendégeknek részt venni egy nyereményjátékban is a Zalavíz Zrt. szemléletformáló kampánya keretében.
A Zalavíz Zrt. jóvoltából ivókút és két mobil kézmosó is szolgálja a ma kezdődő EgeszegFeszt közönségének kényelmét a Dísz téren. A fesztiválozók komfortérzetének növelése mellett cégünk célja természetesen az is, hogy felhívjuk a figyelmet környezetünk védelmére, ivóvízkincsünk takarékos használatára.
az ivókutat a KEHOP-2.1.7 szemléletformáló pályázatunk keretében
a két mobil kézmosót pedig saját forrásból vásároltuk
A tegnap átadott berendezéseket egyébként Zalaegerszeg Megyei Jogú város későbbi rendezvényein is használni lehet majd.
Nyitóképünkön Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója (jobbról) és Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetője.
Október 1-től indul szemléletformáló kampányunk tanulmányi versenyének második fordulója. A kampány egyik legfontosabb célközönsége az általános és középiskolás korosztály. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy – eddigi társadalmi szerepvállalásain túl – a Zalavíz Zrt. még nagyobb figyelmet szenteljen a fiataloknak.
A Zalavíz Zrt 2019 ben sikeres Pályázatot nyújtott be az ITM –hez.
A Projekt részeként a Víziközmű szemléletformálás a fenntartható vízgazdálkodásért a Zalavíz Zrt. ellátási területén! című KEHOP-2.1.7-19-2019-00004 azonosító számú pályázattal összhangban tanulmányi versenyt írtunk ki, amely keretében a helyesen kitöltő diákokon kívül a legtöbb kitöltött kérdőívet beküldő iskola is jutalomban részesült. Utóbbit nyerte meg az Andráshidai Öveges Ált. Isk. 332db kitöltött, összegyűjtött és hozzánk beküldött kérdőívvel. Nyereménye az iskolának egy Csongor ivókút, amely a takarékos ivóvízhasználatra és a csapvíz fogyasztására ösztönöz, csökkentve a műanyag felhasználást és a hulladékkezelést.
Zalavíz Zrt. részt vett a térségben egyedülállóként az Európai Hulladékcsökkentési Hét mozgalomban. Az idei év fókusza a láthatatlan hulladékokon van. Az akció keretében két területre fókuszált a Zalavíz Zrt. csapata: munkakörnyezetünkben, irodáinkban található használaton kívüli, elromlott elektronikai eszközök összegyűjtése, illetve a csatornahálózatba dobott, nem oda való hulladékokra való felhívás.
Két régi mátrix nyomtató is leadásra került, mivel az elmúlt időszakban több olyan fejlesztés is volt, ahol az eddigi papír alapú elszámolást az online igazolások és applikációk váltották fel, ezzel kiváltva több ezer papírlapot és több tonert.
Légy részese te is az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek!